A recenzens érzékeny lélek, nagy hatással vannak rá a váratlan fordulatok, ezért hát kis híján felujjongott, amikor a könyvesboltban megpillantotta Harry Kemelman krimisorozatának első kötetét. (Legutóbb akkor történt vele ilyen, amikor két éve tavasszal, minden előjel nélkül, egyszer csak húszéves késéssel megjelent Tandori Dezső Nat Roid álnéven írt detektívregény-ciklusának utolsó része. Tanulság: olykor a kezdet késlekedik, olykor a vég.) A rabbi pénteken sokáig aludt 1964-ben hozta meg a szerzőnek, Harry Kemelmannak a szakmai elismerést, majd valamivel később a világhírt; az első kötetet Amerikában további tíz vagy tizenegy követte. (Tíz, ha csupán a detektívregényeket számoljuk; tizenegy, ha az 1981-es Conversations with Rabbi Smallt is a sorozat részének tekintjük: ebben a műben Small rabbi nem nyomoz. Tanulság: nem minden krimi, ami annak látszik.)
Persze némiképp korai volt a recenzens öröme: rövid nyomozással kideríthető, hogy a regény valamikor a rendszerváltás hajnalán már megjelent magyarul, akkor is egyedüliként a sorozatból, azaz a Konkrét Könyvek Kiadó egy régi fordítást adott ki újból; valamint hogy Neumann Anna fordítása nem az eredeti angol, hanem a (feltehetőleg autorizált) német szöveg alapján készült. Ám a fordítás szerencsére remek, a magyarul beszélő Small rabbi méltó vitapartnere lenne az angolul okoskodó Small rabbinak - bár arra semmi garancia, hogy együtt hamarább találnák meg a fiatal háztartási alkalmazott (magyarul: bé­biszitter), Elspeth Bleech gyilkosát.
Small rabbinak ugyanis pontosan arra van szüksége, mint legtöbb irodalmi elődjének, Sherlock Holmestól Hercule Poirot-n át Miss Marple-ig: a gyilkosság számos rivális narratív magyarázatára, amelyekről a klasszikus analitikus detektívregény nyomozója egytől egyig megmutathatja, hogy látszólagos eleganciájuk és komoly heurisztikus erejük ellenére vagy keveset magyaráznak (tudniillik fontos részleteket hagynak figyelmen kívül), vagy egyszerűen tévesek. Márpedig a nyomozásnak tétje van: ha a detektív racionális úton, minden rendelkezésére álló jelet aggályosan és precízen értelmezve nem jut el a megfejtéshez, a bűntény, a gyilkosság által megsértett erkölcsi világrend nem áll helyre. A klasszikus analitikus detektívregény világában a józan ész helyes működése önmagában szavatol az erkölcsi jóvátételért: ha felderítjük a gyilkosság okait és indokait, igazságot szolgáltattunk az áldozatnak, hiszen bebizonyítottuk, halála nem irracionális, értelmetlen, vak folyamatok működésének eredménye volt. No meg az olvasónak, aki elfogadta a detektívregény poétikai ajánlatát, és maga is nyomozni kezdett - igaz, a gyakorlatlanabb vagy a szövegben elrejtett nyomokat kevésbé lelkesen gyűjtögető olvasónak rendszerint csupán az a szerep jut, hogy hibás magyarázatokat szállítson a detektívnek, amelyeket az a regény fontosabb dramaturgiai pontjain látványosan ízekre szedhet.
Small rabbi legfontosabb beszállítója az olvasó mellett a Massachusetts-beli fiktív kisváros, Barnard's Crossing derék rendőrfőnöke, az ír katolikus Hugh Lanigan. Bár olvasmányélményeink alapján arra számíthatnánk, hogy Lanigan lesz Small rabbi kissé ügyefogyott doktor Watsonja, szerencsére csalódnunk kell: a rendőrfőkapitány formátumos társa és riválisa a rabbinak a nyomozás során. ("Vallja be, detektívet játszik, ugye, rabbi?", szólítja meg David Smallt a mindent eldöntő utolsó előtti fejezet második bekezdésében.) A két nyomozó munkamódszere alapvetően különbözik egymástól: Lanigan velejéig tisztességes hivatalnok, aki a rendelkezésére álló narratív magyarázatok közül igyekszik kiválasztani azt, amelyikhez a kiértékelési eljárás során a legnagyobb valószínűséget lehet rendelni (ahogy a rendőrfőnök fogalmaz: "bizonyossággal határos valószínűségre" kell törekednünk). Ezzel szemben a rabbi munkamódszerének metaforája a pilpul, vagyis a "szőrszálhasogató" és "szófacsaró" Talmud-értelmezési viták gyakorlata. "Mi ösztönözzük a kételkedést - mindenben", magyarázza el a rabbi Lanigannek a regény közepe táján. (No persze ez a kételkedés a hitet azért nem sodorja veszélybe, elvégre Small rabbi szerint mindenki beláthatja, hogy "nem vezet semmire, ha az egyetlen, mindenható, mindentudó, mindenütt jelenvaló istenben kételkedünk".) A kételkedés, a rendelkezésre álló magyarázatok, érvek, gondolatmenetek állandó kétségbevonásának közvetlen, praktikus haszna van: "ha az ember istenigazában elkezd érvelni, folyton új gondolatai támadnak" - és Small rabbi pontosan ezzel a módszerrel találja meg Elspeth Bleech valódi gyilkosát.
A rabbi pénteken sokáig aludt tehát feltűnően lassú tempójú (a bébiszittert csak a regény egyharmadánál fojtják meg!) klasszikus analitikus detektívregény, amelyben két különböző (hadd fogalmazzak így:) "hermeneutikai logika" működését és rivalizálását figyelheti meg az olvasó - és amelyben ezekhez a "hermeneutikai logikákhoz" más és más világkép tartozik: Small rabbinak és Lanigannek a nyomozás során hála istennek arra is jut idejük, hogy eszmét cseréljenek például a felelősség és az akaratszabadság kérdéseiről. Ám Kemelman regénye nem csupán klasszikus krimi. A gyilkosság történetével ugyanis párhuzamosan fut egy másik történet is: a Bernard's Crossing-i zsidó hitközség mindennapjainak története. Itt is a fenti dramaturgiai szerkezet ismétlődik: a hitközség idős elnöke, Jacob Wasserman, aki egy évvel a regényben elmesélt események előtt a kisvárosba hívta Small rabbit, világosan látja, hogy a közösség csak úgy maradhat egyben, ha a rabbi pontosan olyan, amilyennek a közösség tagjai látni szeretnék. Márpedig a tagok karizmatikus, reprezentatív vezetőt szeretnének, aki jól ért a PR-hoz - ezzel szemben Small rabbi rosszul öltözött, jelentéktelen külsejű tudósember, aki valláserkölcsi és szokásjogi kérdésekben meglehetősen konzervatív álláspontot képvisel. (Ráadásul belekeveredik egy csúnya gyilkosságba: az áldozat táskáját az ő autójában találják meg.) Kemelman regénye szeretetteljes iróniával ábrázolja Small rabbi változatos sikerű, végül - sejthetően: pürrhoszi - győzelemmel végződő küzdelmét saját közösségének tagjaival. (A rabbi legnehezebben a regényben fontos szerepet játszó Al Becker jóindulatát nyeri el. Ahogy egy mellékszereplő fogalmaz: "Tudod, Al, talán túl dörzsölt vagy ahhoz, hogy egy olyan embert, mint a rabbi, megérts. Ahhoz vagy szokva, hogy a sorok között olvass, és abból találd ki, mit gondolnak valójában az emberek. Megfordult-e valaha a fejedben, hogy a rabbi pontosan azt mondja, amire valójában gondol?")
A finom irónia, a szellemes párbeszédek, Small rabbi és Lanigan szórakoztató vetélkedése, valamint az amerikai kisváros közösségi életének érzékeny ábrázolása (gondoljunk csak arra az alig pár oldalas jelenetre, amelyben a város elöljárói megpróbálják megakadályozni, hogy a gyilkosság ügye vérváddá dagadjon!) talán kárpótolják majd az olvasót a klasszikus detektívregények lassú tempójáért, valamint azért, hogy ha nagyon figyel, túl korán megsejtheti a rejtély megoldását (csupán egyetlen részlet van, amelyik sehogy sem illeszkedik egyik magyarázathoz sem). És akkor bízhatunk benne, hogy a Konkrét Könyvek Kiadó szépen sorban lefordíttatja és megjelenteti a sorozat további köteteit. Dramaturgiailag legalábbis így lenne helyes.

Bárány Tibor
Élet és irodalom

http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0801&article=2008-0107-1945-00GBMY

"A Félelem Birodalma" címmel már magyarul is olvashatók Hunter S. Thompson visszaemlékezései. A szöveg fordítója Vágvölgyi B. András, az író és az általa teremtett műfaj, a gonzo kiváló magyar ismerője, a versfordítások Eörsi István életének utolsó munkái közé tartoznak.

A gonzo újságírás "feltalálója" ezúttal "A Félelem Birodalma" címmel gonzot ír saját zűrös Louisville-i gyerekkoráról, pornóipari működéséről, az 1972-es amerikai elnökválasztási kampányban újságíróként szerzett tapasztalatairól, az aspeni seriffi székért vívott választási küdelméről, vagy éjszakai látogatásáról Jack Nicholson birtokán, amely után azzal vádolták, hogy megpróbálta kinyírni Jack Nicholsont. Az újabb HST kötet a Konkrét Könyvek sorozatában jelent meg.

A könyv fordítója, Vágvölgyi B. András írja: "Thompson önéletrajzi és vívástechnológiai formagyakorlatában, A Félelem Birodalma című, 2003-as dolgozatában írja le a jelenetet, amint négyévesen apjával (a nemző kezében whiskey) napi rítus szerint este a rádióhoz ültek, és meghallgatták a híreket. Aznap este pearl Harbor történt, apja a szokásosnál több whiskey-t fogyasztott, s minden második megnyilatkozása a "fucking Japs" jelzős szerkezet volt. HST helyei Ázsiában Hongkong és Saigon voltak, a Csendes-óceán végtelen terében pedig Hawaii és Pago-Pago, némi Jap bashingért később sem ment a szomszédba, de vitathatatlan, hog nála az alkohol- és drogcsaták, a hosszú autózások a zen meditáció megfelelői voltak, a lőgyakorlata bushido, és bár nem tudom, mennyire mélyült el Yorimoto Tsunemoto alapművében, a Hagakuréban, de a legteljesebb mértékig szamurájként halt meg. Shotgun Samurai."

(Hunter S. Thompson 2005. február 20-án Aspen közelében található birtokán főbe lőtte magát.)

A kötetben olvasható verseket és versrészleteket Eörsi István magyarította. Ez volt Eörsi István egyik utolsó munkája 2005. október 13-án bekövetkezett halála előtt - közölte a fordító.

forrás: Népszabadság Online

A hivatalos szervek közlése szerint amerikai katonai repülőgép szenvedett balesetet és zuhant le a minap a Hortobágyon. Több napilap is megszólaltatott szemtanúkat, akik egybahangzóan állították: hatalmas robalj és villanás közepette egy repülő objektum csapódott nagy sebességgel a magyar alföldbe, de szerintük az nem repülő volt.

Ezt az egészet az az ember találta ki, akinek kiskorában valószínűleg vitriollal öntözték a klaviatúráját. Tóta W. Árpád az egyik internetes újság grafomán publicistája, aki szókimondóbb, mint Ganxsta Zolee és Dopeman együttvéve.

Teljes riport a Fókusz honlapján

forrás: RTL Klub, Fókusz

Fárasztó nap ez a mai. Hajnali négyig nem tudtam elaludni, helyette valami thrillert néztem a tévében, ami - meg kell hagyni - egész élvezhető volt. Csak a reggeli felkelést nem élveztem annyira, ami így alig pár órával a lefekvés után következett. Eltervezett reggeli forró kávé helyett jéghideg instant lötty, (beszart a vízforraló), forró fürdő helyett pedig szintén jéghideg villámzuhany kerekedett, aminek hatására kishíján megfagytam vala, ugyanis mint kiderült, a házban valamiért elzárták a melegvizet, és erről rajtam kívül mindenkit tájékoztattak is, csak engem ért meglepetés. De jó. A reggel amilyen remekül indult, úgy is folytatódott, a Nyugati téren egy órát vártunk Police-ra, akivel 10-re volt megbeszélve találkozó a forgó óra lábánál, de mivel 11-re sem érkezett meg, helyette a reggeli hidegtől átfagyva beültünk melegedni, és egyúttal reggelizni valami pizzériába. Nem tudom mi lehet Police-szal, telefonon sem elérhető egész nap, a blogját pedig érdekes módon megszűntette a Freeblog, vagy talán épp saját maga, bár ez utóbbit nem igazán tartom valószínűnek. Mindenesetre reménykedjünk benne, hogy nincs semmi baja, és estére felbukkan.

Világmegváltó ebéd helyett így Tomcattel vásárolni mentünk a Westendbe. Ő ajándékot Athinának, én meg szintén nőnap alkalmából anyámnak, mégpedig Tóta W. Árpád újonnan debütált Eljövetel című könyvét - Tomcat ajánlásával -, amibe a buszon hazafelé magam is beleolvastam. Sajnos mindamellett, hogy igencsak megkérik az árát (2590 Ft.), különösebben nem nagy terjedelmű, alig 50 oldal, nade ez nem is a mennyiségről szól. Rövid és velős, mindenesetre zseniális ötletnek tartom, mindamellett hihetetlenül abszurdnak, ugyanakkor egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy ezt a könyvet rövidesen újságíró iskolákban tananyagként fogják kezelni.

Nade miről is szól maga a könyv?
Az Eljövetel létező újságok fiktív újságcikkeinek gyűjteménye egy fiktív eseményről, ami tulajdonképpen bármikor bekövetkezhetne, akár pontosan úgy, ahogy azt Tóta W. kissé abszurd módon könyvében elénk tárja.

Magyarországon tombol a választási kampány, amikor egyszercsak valami lezuhan a Hortobágyon. Nem repülőgép, nem is meteor, bár a könyv szerint az első híradások erre utalnak, hamarosan kiderül, hogy nem földi eredetű, ismeretlen, idegen tárgyról van szó. Valószínűsíthetően UFO zuhant a Hortobágyi Nemzeti Park területére. A hatóságok nagy erőkkel kivonulnak, a hadsereg körülzárja a helyszínt, a Nemzetbiztonsági Hivatal hírzárlatot rendel el. De vajon mit lép Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc? Mit szól George W. Bush és XVI. Benedek? Hova áll Kerényi Imre és György Péter, mire készülnek a polgári körök és a fiatal baloldaliak, hogyan reagálnak a kommunisták és a fasiszták? És hogyan tudósít minderről a magyar sajtó?

Tóta W. Árpád, az Index publicistája kizárólag kitalált újságcikkekből állította össze könyvét: az olvasó fiktív Népszabadság- és Magyar Nemzet-hírekből, és általában a magyar sajtó kíméletlen karikatúrájából ismerheti meg az eseményeket, amelyek középpontjában a hortobágyi ufó, és annak tükrében a jelenkori Magyarország áll. A történet fősodra mellett befért az albumba sok-sok gonosz kis oldalvágás rögmagyarokról és hazaárulókról, apró hírek és töredékek korunk fő- és mellékszereplőiről. Mindenről, amivel egy mai újságolvasó nap mint nap szembesül, de elképzelni sem tudja, mi lenne abból, ha ezeknek a figuráknak egyszer éles helyzetben kellene helytállniuk. A gondolatkísérlet ijesztő és baljós - de mivel csak mese, mégis rendkívül mulatságos.

Ez a könyv az irónia és az abszurd humor eszközeivel élve hihetetlen görbetükröt állít mind a mai politikai garnitúra szereplői, mind a parlamenti pártok, mind a magyar sajtó, de lényegében az egész világ elé.

Egyébiránt ha már sajtónál tartunk, ügyvédemmel az imént egyeztettem telefonon, úgy néz ki jelentős előrelépések tapasztalhatóak sajtóper ügyben. Mivel még mindig folyamatban vannak a peren kívüli egyeztetések, továbbra sem közölhetek az ügyről részleteket, mindenesetre úgy néz ki, a rágalmazó, becsületsértő médiumok közül többekkel elkerülhetővé válik a bíróság elötti jogvita, és talán peren kívül meg tudunk egyezni. Ez anyagi szempontból egyelőre kb félmillió Forint kártérítést jelent, a megfelelő helyreigazítások közzététele mellett, de ez még eléggé alsó határ, valószínűsíthetően lesz ez még több is. Hiába no, ennyibe kerül, ha valakiről hazudoznak a médiában. További fejlemények hétvégére várhatóak, addig nem szeretnék elhamarkodott kijelentéseket tenni.

forrás: Loydi

Amikor Bush másodszor megnyerte, már sejtettem, hogy legközelebb nálunk is a legjobb show-ra kell majd szavazni. Mostanra odáig jutottunk, hogy már valóban csak arra lehet a voksot leadni. A show-ra!

Amit a politikusok a médiával karöltve megterveznek és bemutatnak. A kifogástalan táncos videó, a nagyelőadások, az ájulás mind csak a show részei egy néző számára, illetve ebben az esetben nevezzük bátran szavazónak. Hiszen nem felejthetjük el, hogy éppen a választási kampány közepén vagyunk.

Az Eljövetel egy fiktív regény a választási időszakról. Vagyis a show-ról. Ahová egy ufó zuhan le, és zavarja össze a galibáktól egyébként is jócskán terhes időszakot. Ezt találta ki Tóta W., de a történet megírni túl egyszerű lett volna. Ezért inkább a média hullámait festette meg. Azt meséli el, miként reagálna a sajtó, hogyan verné hatalmas hullámait, hogy végül kiderüljön: semmi sem történt ugyan, de máris kitört a világháború.

A szerző cikkeket írt, összeállításokat készített, fotózott, hogy megmutassa: mit művelünk mi, újságírók. A könyv lapjain jobb- és baloldali publicisták tollával ír, bulvárcikkeket farag, bármit. És úgy túnik, Tóta W.-nek nincs miért aggódnia, bármilyen típusú sajtóterméknél, bármilyen területen és témában, bármekkora adatot legyárt. Univerzális újságíró. Ez itt a reklám helye. Ja, és ő is tördelte. Mindez talán jól jöhet még, ha sanyarúra fordul a firkász-élet, és a felkapott publicistának szalag mellé kell állnia.

Az ötlet eredeti, a forma és megjelenés rendkívül találó. Jól bogarászható akár "ott" is. Tele apró finomságokkal és elrejtett gegekkel. Élvezetes, szép karikatúra lett belőle. Néhol persze döngölős, indulatos és lekicsinylő. Aztán pedig bizarr és meglepő, talán pökhendi is. De pont jólesik. Felderülök tőle.

Mostantól tehát fölösleges követni a napi eseményeket, híradót nézni és rádiót hallgatni, csak elő kell venni az Eljövetelt, és kényelmesen átolvasni, hogy képet kapjunk róla, odakint mi zajlik. Így játsszunk mi!

forrás: Népszabadság Online